Fiús kontra lányos szakmák? Ideje leszámolni a sztereotípiákkal!

A szakmákat nem lehet „fiús” vagy „lányos” kategóriákba sorolni, mert a munkákat és hivatásokat NEM a nemi hovatartozás határozza meg, hanem az egyén érdeklődése, képességei és preferenciái. Pályaorientációs tanácsadóként célunk, hogy a hozzánk forduló fiatal megfelelő pálya- és önismeret birtokában képes legyen kiválasztani a számára elégedettséget nyújtó pályát.

Fontos leszögezni, hogy az érdeklődés és a képességek nemtől függetlenek, egyénre szabottak.  A szakmai sikerhez szükséges készségek, pedig (nemtől függetlenül) fejleszthetőek; legyen az a logikus gondolkodás, kreativitás, empátia vagy technikai tudás.

Társadalmi sztereotípiák

Az, hogy egyes szakmákat „fiúsnak” vagy „lányosnak” tekintünk, a hagyományos társadalmi sztereotípiákból ered, nem pedig az egyének képességeiből . Korábban például a mérnöki pályát férfiasnak, a pedagógusi pályát nőiesnek tartották, de csak az elvárt nemi szerepeknek való megfelelés miatt: a lányok tulajdonságai közül a gondoskodást, a fiúknál a logikus gondolkodást hangsúlyozza a társadalom. Mivel kisgyermekkor óta ezeket jutalmazza a környezet, ebbe növünk bele, sokan ezen az úton haladnak tovább a pályaválasztás kapcsán is. De mit tegyen egy férfi, aki gondoskodó típus és szeretne gyerekekkel foglalkozni? Mit tegyen egy nő, ha ügyesen bánik a szerszámokkal és az asztalos szakma vonzza? 

Pályaorientációs tanácsadóként tudjuk, hogy egy személy karrierje akkor lesz sikeres és elégedettséget nyújtó, ha saját erősségeire és szenvedélyére épít, nem pedig arra, amit a társadalom elvár. Éppen ezért fontos a sztereotípiák lebontása, mert sok tehetséges ember számára nyithat új lehetőségeket. Ha valaki az elvárások miatt nem választ egy adott szakmát, az nem csak az egyénnek, de a társadalomnak is veszteség, mert így “elvész” a tehetsége.

Egyre népszerűbbek a férfias szakmák

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a hagyományosan “nőies” szakmák többnyire alulfizetettek. Nem meglepő, hogy a fiatalabb generációknak egyre fontosabb az anyagi biztonság, ezért az alacsonyabb megélhetést nyújtó pályák kevésbé vonzóak – nemtől függetlenül. Ugyanakkor megfigyelhető az a pozitív tendencia, hogy a jól fizető és nagy munkaerőhiánnyal küzdő természettudományos-, a műszaki- és informatikai területek egyre több női dolgozót vonzanak a pályára.

Emellett az elmúlt években az oktatással foglalkozó intézmények, és az érintett vállalatok is sokat tesznek azért, hogy a STEM – szakmákat népszerűsítsék a lányok körében. A STEM (science, technology, engineering, mathematics) szakmák jelentése az angol megfelelőjéből származik, a természettudományok-technológia-mérnöki tudományok-matematika területéhez kapcsolódó foglalkozásokat takarja.

Hazánkban évente két alkalommal rendeznek Lányok napja elnevezésű „pályaorientációs napot”, ahová 12 éves kortól várják az érdeklődő lányokat. Ilyenkor az ország tech vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei engednek bepillantást a kulisszák mögé. Idén ősszel, 2024.október 22-én tartják a Lányok Napja Fesztivált a Lurdy Konferencia és Rendezvényközpontban. A másik nap tavasszal kerül megrendezésre, olyankor a vállalatok, egyetemek (közel 70 intézmény) helyben, saját telephelyükön várják az érdeklődőket, hogy bemutassák élőben, mivel foglalkoznak.

Nemzetközi viszonylatban is van hasonló, komplex kezdeményezés. Svájcban már 2001 óta létezik a Nemzeti Jövőnap elnevezésű egynapos program, amikor a lányok a férfias, a fiúk pedig a nőies szakmákkal ismerkedhetnek meg terepen, egy szakember munkanapját végigasszisztálva. Az ilyen rendezvények rendkívül hasznosak, a résztvevők egyrészt sokkal nagyobb önbizalommal választanak ezekről a területekről képzést és pályát, másrészt a jövőben jobban értékelik a másik nem munkáját.

Esélyegyenlőség

Az esélyegyenlőség elősegítése érdekében fontos, hogy minden szakma nyitott legyen mindenki számára, és a szakmaválasztás alapja a személyes preferenciák és képességek legyenek, nem a nemi sztereotípiák. A férfiak és nők egyaránt sikeresek lehetnek bármilyen szakmában, ha megfelelő támogatást és lehetőségeket kapnak. Ezért van az, hogy a programozás szó hallatán ma már nem csak férfiak jutnak eszünkbe, és így kaphatott Nobel-díjat Karikó Katalin is kutatóbiológusként biokémikus munkásságáért.

Számos példa van arra, hogy nők sikeresek a korábban „férfiasnak” tartott szakmákban, mint például a mérnöki, informatikai vagy építőipari területeken, míg férfiak is kitűnnek hagyományosan „nőiesnek” tartott szakmákban, például az ápolásban, oktatásban vagy divattervezésben. A modern gazdaságban egyre nagyobb a kereslet a változatos munkavállalói bázis iránt. Azok a cégek és iparágak, amelyek befogadják a különböző hátterű és nemű embereket, kreatívabbak és innovatívabbak, ami a versenyképességüket is növeli.

 

Le az előítéletekkel

Fontos tehát, szülőként, pedagógusként figyelni rá, hogy a nemi szerepelvárásokat rugalmasan kezeljük és ne törjük le a gyermekek szárnyait olyan mondatokkal mint például „a metamatika fiúknak való”, „főzni a lányok tudnak csak igazán”. Adjuk meg a lehetőséget, hogy kipróbálhassák magukat olyan területen, amit szeretnének, hogy a fiatalok is kibontakozhassanak azon a területen, ami vonzó a számuka.

Pályaorientációs tanácsadóként hiszünk benne, hogy munka világában rejlő sikerélmény és elégedettség nemtől független. Kulcsa, hogy az ember olyan területen dolgozzon, amit tényleg szeret, ahol tevékeny, motivált és kifejezheti önmagát.

 

Társszerző: Kottász Adél

A pályaválasztási döntés nagyon sok fiatalt érintő probléma. Az alapítványnál azon dolgozunk, hogy felépítsünk a pályaválasztó fiatalok számára egy pályaorientációs tudásbázist, amivel megoldást adunk erre a több évtizede húzódó problémára. Mivel a tudásbázis közösségi finanszírozás keretei között tud létrejönni, ezért adománygyűjtő kampányt indítottunk. Ha hasznos volt számodra ez a tartalom és fontosnak tartod a sikeres pályaválasztás ügyét, akkor támogasd te is a pályaorientációs tudásbázis létrehozását!

Kapcsolódó bejegyzések