Tiéd a pálya! - készségfejlesztő tréning
Munkaerőpiaci készségek fejlesztése
Ezt a tréninget elsősorban a szakképzésben tanuló diákoknak találtuk ki. Páros és csoportos gyakorlatok segítségével fejlesztjük a diákok együttműködését, kommunikációs képességét, kritikai gondolkodását és problémamegoldó képességet. A jövő munkaerőpiacán az a fiatal tudja majd megállni a helyét, aki rugalmasan alkalmazkodik a kihívásokhoz, nyitott az újra, a változásra. Tréningünk célja, hogy ezt az újfajta szemléletmódot elültessük a diákok fejében és megmutassuk, fejlesszük a jövőálló kompetenciáikat.
Az interaktív feladatokban a tanulók olyan oldalukat, erősségeiket mutathatják meg, amik az iskolai órákon nem derülnek ki, vagy nem kapnak hangsúlyt. A gyakorlatok során nem versengenek, hanem együttműködnek egymással, ami teljesen új megvilágításba helyezi azt, ahogyan látják egymást és saját magukat. Mindeközben megtapasztalják az együttműködés, együtt gondolkodás élményét. Miközben játszva tanulnak, énképük is fejlődik.

Hogyan érjük el a fejlesztő hatást?
Interaktív feladatok
Egyéni feladatok
Páros gyakorlatok
Csoportos helyzetek
Önismeret
Saját élmény
Visszajelzés
Reflexió önmagamról
Tapasztalati tanulás
Aktivitás
Kíváncsiság
Kipróbálás
Karrierinformáció
Jövőálló kompetenciák
Munkaerőpiaci elvárások
Célok és motiváció
Miben segít a Tiéd a Pálya! - készségfejlesztő tréning?
- a jövőálló készségek fejlődésében, önismereti tudás bővítésében
- a munkaerőpiacon szükséges kompetenciák megismerésében és fejlesztésében
- a résztvevők újfajta feladat helyzetekben próbálhatják ki magukat, amilyenekre az iskola falain belül máskor nincs lehetőségük
- foglalkozásainkat elsősorban a technikumban tanuló diákoknak alakítottuk ki, és 9-11. évfolyamosoknak ajánljuk
- a program közvetetten hozzájárul az osztályközösség építéséhez is, így alkalmas akár a 9. évfolyamos diákok „csapatépítésére”
- a tréning lényege a tapasztalati tanulás – minél több ilyen helyzetben próbálhatják ki magukat a diákok, annál nagyobb fejlődést tudunk elérni
A 2 x 45 perces pályaorientációs foglalkozásunk ára 75.000 Ft, ami 30 fős osztály esetén 2500 Ft-os részvételi díjat jelent diákonként!
Adott tanítási vagy pályaorientációs napon több pályaorientációs foglalkozás megrendelése esetén 10% kedvezményt biztosítunk.
Diákoktól kapott visszajelzések
„Minden gyakorlat hasznos volt szerintem, mindegyikből tanultam valami fontosat.”
„Rávilágított arra, hogy nekem mik az erősségeim, és miben kell még fejlődnöm.”
„Eddig nem foglalkoztam ezzel a témával, hogy hogyan fogok helytállni a munka világában.”
„Jó, hogy foglalkoztunk ezzel a témával, így már nem érzem annyira elveszettnek magam.”
„Élveztem a játékos feladatokat, érdekes volt látni, hogy együtt milyen gyorsan meg tudtuk oldani a feladatokat.”
„Nem is tudtam, hogy ilyen jó problémamegoldó vagyok. Örülök, hogy ezt az oldalamat is meg tudtam mutatni.”
„Nagyon jó lenne máskor is részt venni ilyen foglalkozáson. Jót tesz az osztálylégkörnek.”
„Hasznosak voltak a karriertippek és hallani arról, hogy mire kell hangsúlyt fektetni a jövőben.”